Az oktatás során rengeteg tapasztalatot szereztem, és egy dolog minden képzésen újra és újra beigazolódott: ha a csapat jó, minden könnyebb. Sokáig csak reménykedtem egy-egy képzés elején abban, hogy jó lesz a hangulat, hogy jól működik majd a csoport. Később értettem meg igazán, hogy ebben milyen óriási szerepe van az oktatónak – és nem csak a légkör miatt.
Egy jól működő csoportban teljesen más a dinamika, másként zajlik a tanulás, és a nehézségeken is sokkal könnyebben lendülnek túl a résztvevők, ha számíthatnak egymásra. Ma már ezért minden képzésemet – legyen az néhány órás vagy több hónapos – tudatos csapatépítéssel kezdem.
Különösen szeretem látni, ahogy a felnőtt tanulók kapcsolódni kezdenek egymáshoz. Ahogy lassan csapattá formálódnak, egységgé válnak, és már nem csak a tanulás vagy az új szakma megszerzése motiválja őket, hanem maga a közösség is. Ilyenkor kevésbé teher a szabadidő feláldozása, mert a támogató közeg és a jó hangulat motiválja őket. Együtt kávéznak, ebédelnek vagy töltik ()a szüneteket, de ha kell együtt tanulnak, segítenek egymásnak, akár modellkednek is, örülnek egymás sikereinek és átlendítik egymást a kudarcokon.
Ebben a folyamatban az oktató szerepe különösen összetett. Egyfajta irányító, aki egyszerre figyel a csoportra és az egyénre is. Sok nővel együtt dolgozni nem mindig egyszerű: szükség van arra, hogy a konfliktusokat időben felismerjük, megfelelően reagáljunk rájuk, és újra meg újra elmondjuk, hogy itt mindenki ugyanolyan fontos. A hangosabb és a csendesebb, a tapasztaltabb és a kezdő egyaránt számít.
Őszintén hiszem, hogy enélkül az én iskolám ma már nem tudna működni. Nálam mindig az ember az első. Ezért időnként saját tapasztalatokat is megosztok – persze nem csak szakmait -, mert ezek segítenek oldani a távolságot. Amikor kiderül, hogy a nehézségek, problémák nem egyediek, a tanulók hamarabb megnyílnak, bátrabban kérdeznek, és a tanulás is gördülékenyebbé válik.
A személyes kapcsolatok mellett a környezet is kulcsszerepet játszik. Tudatosan törekedtem arra, hogy olyan oktatási helyet hozzak létre, ahol minden adott a minőségi tanuláshoz. Ahol nem kell otthonról hosszabbítót vagy vízforralót hozni, ahol alapfelszereltség a csiszológép, az UV-lámpa vagy a pedikűrös ágy. Véleményem szerint ezek nem extra kényelmi elemek, hanem alapfeltételei annak, hogy egy helyet valóban oktatási intézménynek lehessen nevezni.
A célom mindig az volt, hogy aki belép ide, azt érezze: jó helyen van, hogy számít. Ahol nem csak egy tanuló a sok közül, aki befizeti a tandíjat, hanem egy ember, akinek a fejlődése igenis fontos.
Összefoglalva számomra ettől lesz egy közeg igazán összetartó:
attól, hogy számít az iskolának, amely megteremti a tanulás feltételeit;
attól, hogy számít az oktatónak, aki csoportként és egyénként is foglalkozik vele;
és attól, hogy számítanak egymásnak a csoporttársak, akik ugyanazért a célért indulnak el.
Mert együtt – minden könnyebb.
